HTML

Mike Oldfield

A Mester minden rajongójának, na meg azoknak is akik azt hiszik, hogy egyetlen száma a "múnláj sedó".

Friss topikok

Linkblog

História IV: Ommadawn

2009.05.29. 20:05 Eltiron72

Megint elég nehéz feladat előtt állok, mert ha a Hergest Ridge-re (Ami amúgy egy hegy Anglia és Wales határán) azt mondtam, hogy egyik kedvencem, mit mondjak erre?

1975-ben jelent meg az album, kevesebb, mint egy évvel a H.R. után és sokkal kiforrottabb zenét mutat: a kelta (skót/velszi/ír/breton) zenei örökségnek rengeteg olyan elemét felmutatja, ami Mike-nak később "védjegye" lett. Csendes, nyugodt, "hallgatós" darab, az első két albumának óriási sikerét nem ismételte meg.

De a magamfajta rajongóknak biztos a kedvencei közé került.

Személyes:

Ezt 19 éves koromban hallottam először, és azonnal a kedvencek közé került. Különös lieblingem a 3. tétel, ami "On Horseback" címmel bír rendelkezni; akkor minden házibulinak utolsó száma volt, mert biztosította a nyugalmas elalvást és egyben a jókedvű ébredést is.

Szólj hozzá!

História III.- Hergest Ridge

2009.05.29. 19:40 Eltiron72

74-ben, a 21 éves Mike megírta ezt az albumot. A kiadójával ellentétben nem akart egy második Tubular Bells-t (erről később), de azért nem bírta megtagadni önmagát.

Még egyszer mondom: 21 éves volt.

A Hergest Ridge robbant. Megjelenése hetében letaszította az élről a lemezeladási lista addigi első helyezettjét: A Tubular Bellst.

 Személyes:

Örök kedvenceim egyike, a nyers, durva Oldfieldok legjobbika. A 2. tétel csiszolós-zörgős gitártépése meghatározta a zenei ízlésem egész életemre:

www.youtube.com/watch

Nem mondom, h enjoy, mert ezt elsőre nehéz szeretni.

Szólj hozzá!

História II. - A Tubular Bells

2008.12.12. 14:14 Eltiron72

 Tények

1973 május 25-én jelent az album, és egészen döbbenetes dolgok történtek. Nagyon valószínű, hogy azok a kiadóvezetők, akik korábban elhajtották Mike-ot, verték a fejüket a falba. A lemez 279 hétig szerepelt az eladási listákon, 2.575.000 példányt adtak el belőle. Ugyanebben az évban készült el a legendás The Exorcist c. William Friedkin film is, aminek ez lett a főcímzenéje, és innen nem volt megállás. A T.B. megkapta a legjobb akusztikus albumért járó Grammyt, felküzdötte magát a brit lemezeladási lista első helyére, ahonnan csak ő maga tudta letaszítani saját magát, a Hergest Ridge-dzsel.

Ez már a következő poszt témája lesz.

 Személyes

 Kétségbevonhatatlan, hogy ez a munka úgymond "teljes fegyverzetben pattant ki apja fejéből", korszakalkotó, nagyszerű munka, nekem mégsem tartozik a kedvenceim közé. (megjegyzés: mindíg úgy fogok albumokról írni, hogy közben azt hallgatom.) Kicsit nyers (sokan talán pont ezt hiányolják a későbbi albumairól), nekem talán a többi ismeretében nehéz. Ha akkor lettem volna fiatal és akkor hallok először Mike-ot, talán piedesztálra állítom és a mai napig imádom. Így viszont elég ritkán veszem elő.

Szólj hozzá!

História I. - Száraz tények

2008.12.12. 13:50 Eltiron72

 Michael Gordon Oldfield 1953-ban született 3. gyermekként Readingben, (Berkshire,Anglia). Maureen, édesanyja ápolonő, apja Raymond pedig általános háziorvos. Bátjya, Terry, nővére Sally, mindketten zenészek.

 Pályáját akusztikus gitárral kezdte, Harold Wood-ban, helyi folk-együttesekben. Ebben az időszakban a Shadows együttes tette rá a legnagyobb hatást; ez későbbi műveiben gyakran visszaköszön.

14 évesen Sally nővérével megalakították a Sallyangie nevű duót és szinte azonnal szerződést kaptak a Transatlantic Recordstól. Egyetlen lemezük, a "Children of the Sun" után azonban feloszlottak, majd a bátyjával alakított duót Barefoot néven, ami szintén rövid életű lett, lemezük nem jelent meg.

 1970-ben (még mindíg csak 17 évesen!) Kevin Ayers háttércsapatához, a The Whole World-höz csatlakozott mint basszusgitáros, ahol összebarátkozott David Bedford billentyűs/zeneszerzővel, aki rengeteget segített neki a Tubular Bells létrehozásában. Ayers-szel két albuma jelent meg, a Whatevershebrinswesing, és a Shooting at the Moon.

 Ez alatt az idő alatt Mike összerakta a Tubular Bells demóját, és elkezdett vele kilincselni a kiadóknál. Sikertelenül. Végül 1972-ben összefutott Richard Bransonnal, aki épp akkor indította el saját kiadóját, a Virgin Recordsot; ő (miután megmutatta hangmérnökeinek, Tom Newman-nek és Simon Heyworthnek) végül látott fantáziát az anyagban.

 A Tubular Bells 1973-ban látott napvilágot; egy legenda megszületett.

Szólj hozzá!